Na emberek, akkor ez eldőlt, b l o g g e r leszek.
Nem! Egyébként csak viccelek.
Amiről itt szó van/lesz az egy picit visszafogottabb formája ennek. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel az eddiginél is nagyobb nyilvánosságot vállalok, azzal meg valljuk be vigyázni kell.
Maga az oldal már több éve megvan, vissza lehet olvasni, igazából van itt már minden. Csupán rendszerességet szeretnék vinni az írásba. Remélem lesznek olyan merész vállalkozók akik majd szívesen olvassák esetleg megosztják mi tetszik nekik és mi nem. Aki már egy ideje követi a photography oldalt a facebookon, az talán tudja mi a nevem és, hogy szeretek fényképezni. De most először akkor kicsit többet is mesélnék magamról első körben.
Néhány száraz alapinfó :
Parragh Alexandra vagyok, 24 éves múltam októberben bár néha szeretnék csak simán 16 lenni.
Győrben születtem és élek is. Ez a város az egyik szerelmem, akárhogy is nézzük.
Boldog párkapcsolatban élek, amiért nem lehetek elég hálás az életemnek.
14 éves voltam amikor az első fényképezőgép a kezembe került.
Megmagyarázhatatlanul szoros kötelék fűz a családomhoz.
Most jön a grátisz:
A fétisem a személyiségfejlesztés, a pozitív életfelfogás folyamatos mindennapokba való beágyazása. NEM! Ez nem azt jelenti, hogy mindig boldog vagyok és csak mosolygok. Szoktam sírni is.
Ember vagyok, hibáztam, hibázok és hibázni is fogok. Magammal szemben és másokkal szemben is. A kamaszéveimet leginkább a saját magam keresése és kisebb nagyobb sikerrel való megtalálása alkotta. Aztán próbáltam megérteni az életet, aztán azt akartam, hogy az élet értsen meg engem. Mire leesett, hogy az életet megérteni igazából egy teljes élet is kevés. Folyamatosan igényeltem azt, hogy emberek vegyenek körül all the time, Mindenkinek a barátja akartam lenni és mindenkivel jót akartam tenni. A rémálmom az volt, hogyha valaki nem szimpatizál velem, tegyük fel netán kifejezetten utál. Nyilván vannak ilyen emberek is, akik kifejezetten nem tudják elviselni még az aurám legtávolabbi közelségét sem. Aztán teltek múltak az évek, már nem akartam megfelelni az emberek többségének. Demokrácia van kérem! Legalábbis még abban, hogy szabadon eldönthetjük kit szívlelünk és kit nem. Nincsen ezzel semmi baj, ettől szép az élet. Mondjuk, most fogalmam sincsen miért szenteltem ennek a gondolatmenetnek ennyi mondatot. Ugorjunk.
Szeretek írni, egyfajta lelki terápia is, mintha egy picit kiadnám a bennem lévő gondolatok végtelen mennyiségét utána pedig megint megtöltöm a fejem újabbakkal. Néhány éve végeztem egy újságíró-szerkesztő tanfolyamot Budapesten a Sanománál. A gyakorlati időszakomat a Marie Claire magazinnál töltöttem el.
Imádok utazni. A legtávolabbi hely ahova eddigi életem során sikerült eljutnom az New York volt 2009-ben. Ebből következik, hogy imádom az angol nyelvet. Szeretek megismerni új kultúrákat, érdekelnek az emberi történetek és sorsok. Attól függ éppen milyen passzban vagyok, és mennyire akarok bizalmat szavazni másoknak, az új emberektől sem zárkózom el.
Ha valaki megkérdezné mit csinálnék vissza az életemben, mit nem követnék el még egyszer amit eddig már megtettem. Hát .. azt kell mondanom, s e m m i t ! Ha néha nehéz szívvel is de minden negatív történésért hálás vagyok, mert láss csodát még mindig itt vagyok, csak egy sokkal jobb ember bőrében. Ha az ember igazán hajlandó megélni a kudarcait, a sikereit és minden mást, valahogy észrevesz bennük egy nagy adag sorsszerűséget és mindent összetud kapcsolni valamivel. Tudjátok, ok-okozat. Nem hiszek a véletlenekben és meglehetősen a spirituális gondolkodás jellemez. De nyugalom, nem égetek boszorkányokat szabadidőmben a kertben, nem jósolok kávézaccból és nincsenek médiumi képességeim. Az Ezo tévét sem hívnám fel egy unalmas kedd délelőttömön.
Ha azt kérdezed milyen zenét hallgatok akkor azt kell mondanom indie-t, de már azelőtt is azt tettem mielőtt megjelent volna a hipster kultúra. De be kell vallanom, nagyon szívesen néztem 15 éve a mamámmal péntek esténként a Dáridót. Ja igen, a kilencvenes évek megszállotja vagyok.
Ha azt kérdezed mire vagyok büszke, akkor nagyon megfogsz lepődni. Azokra a belső tulajdonságaimra, amiket már egyre kevesebb emberben vélek felfedezni nagy sajnálatomra. Gondolok itt az emberségre, a random segítőkészségre, a törődésre vagy a gondoskodásra és a valódi szeretet megélésére. Ja és igen, annyira de annyira elvannak kanászodva ezek a mai fiatalok, írom ezt úgy mintha már legalább 70 éves lennék. Na de most komolyan. Szeretek főzni a barátomnak, bevásárolni, néha még takarítani is, kedveskedni azoknak akik nekem fontosak. Néha a félmeztelen képeket feltöltő lányok kezébe legszívesebben férfi nemiszerv helyett fakanalat, a szájukba pedig gyerekrágót raknék.
A képeimmel kapcsolatban ..
Nem tudom őket hogyan jellemezni, visszanézve az elmúlt években például a képvilágot, azt kell mondanom, hogy beteg. Nagyon sokat változik az ember, ez kihat az izlésvilágára is. Ami viszont 10 éve biztos pont, hogy szeretek Photoshoppal operálni. Folyamatosan szeretném magamat tovább fejleszteni és tele van a fejem ötletekkel. Nem tudom mi merre halad, csak azt tudom, hogy egyszerűen imádom ezt csinálni. Ameddig pedig szeretem, addig csinálni fogom. Az már csak hab a tortán ha néhány embernek még tetszik is.
Szerintem mostmár kezd belőlem elég lenni.
Ez lett volna "bloggerlétem" első bejegyzése.
A jövőben majd érdekesebb dolgokkal is szolgálok.
:)
Nem! Egyébként csak viccelek.
Amiről itt szó van/lesz az egy picit visszafogottabb formája ennek. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel az eddiginél is nagyobb nyilvánosságot vállalok, azzal meg valljuk be vigyázni kell.
Maga az oldal már több éve megvan, vissza lehet olvasni, igazából van itt már minden. Csupán rendszerességet szeretnék vinni az írásba. Remélem lesznek olyan merész vállalkozók akik majd szívesen olvassák esetleg megosztják mi tetszik nekik és mi nem. Aki már egy ideje követi a photography oldalt a facebookon, az talán tudja mi a nevem és, hogy szeretek fényképezni. De most először akkor kicsit többet is mesélnék magamról első körben.
Néhány száraz alapinfó :
Parragh Alexandra vagyok, 24 éves múltam októberben bár néha szeretnék csak simán 16 lenni.
Győrben születtem és élek is. Ez a város az egyik szerelmem, akárhogy is nézzük.
Boldog párkapcsolatban élek, amiért nem lehetek elég hálás az életemnek.
14 éves voltam amikor az első fényképezőgép a kezembe került.
Megmagyarázhatatlanul szoros kötelék fűz a családomhoz.
Most jön a grátisz:
A fétisem a személyiségfejlesztés, a pozitív életfelfogás folyamatos mindennapokba való beágyazása. NEM! Ez nem azt jelenti, hogy mindig boldog vagyok és csak mosolygok. Szoktam sírni is.
Ember vagyok, hibáztam, hibázok és hibázni is fogok. Magammal szemben és másokkal szemben is. A kamaszéveimet leginkább a saját magam keresése és kisebb nagyobb sikerrel való megtalálása alkotta. Aztán próbáltam megérteni az életet, aztán azt akartam, hogy az élet értsen meg engem. Mire leesett, hogy az életet megérteni igazából egy teljes élet is kevés. Folyamatosan igényeltem azt, hogy emberek vegyenek körül all the time, Mindenkinek a barátja akartam lenni és mindenkivel jót akartam tenni. A rémálmom az volt, hogyha valaki nem szimpatizál velem, tegyük fel netán kifejezetten utál. Nyilván vannak ilyen emberek is, akik kifejezetten nem tudják elviselni még az aurám legtávolabbi közelségét sem. Aztán teltek múltak az évek, már nem akartam megfelelni az emberek többségének. Demokrácia van kérem! Legalábbis még abban, hogy szabadon eldönthetjük kit szívlelünk és kit nem. Nincsen ezzel semmi baj, ettől szép az élet. Mondjuk, most fogalmam sincsen miért szenteltem ennek a gondolatmenetnek ennyi mondatot. Ugorjunk.
Szeretek írni, egyfajta lelki terápia is, mintha egy picit kiadnám a bennem lévő gondolatok végtelen mennyiségét utána pedig megint megtöltöm a fejem újabbakkal. Néhány éve végeztem egy újságíró-szerkesztő tanfolyamot Budapesten a Sanománál. A gyakorlati időszakomat a Marie Claire magazinnál töltöttem el.
Imádok utazni. A legtávolabbi hely ahova eddigi életem során sikerült eljutnom az New York volt 2009-ben. Ebből következik, hogy imádom az angol nyelvet. Szeretek megismerni új kultúrákat, érdekelnek az emberi történetek és sorsok. Attól függ éppen milyen passzban vagyok, és mennyire akarok bizalmat szavazni másoknak, az új emberektől sem zárkózom el.
Ha valaki megkérdezné mit csinálnék vissza az életemben, mit nem követnék el még egyszer amit eddig már megtettem. Hát .. azt kell mondanom, s e m m i t ! Ha néha nehéz szívvel is de minden negatív történésért hálás vagyok, mert láss csodát még mindig itt vagyok, csak egy sokkal jobb ember bőrében. Ha az ember igazán hajlandó megélni a kudarcait, a sikereit és minden mást, valahogy észrevesz bennük egy nagy adag sorsszerűséget és mindent összetud kapcsolni valamivel. Tudjátok, ok-okozat. Nem hiszek a véletlenekben és meglehetősen a spirituális gondolkodás jellemez. De nyugalom, nem égetek boszorkányokat szabadidőmben a kertben, nem jósolok kávézaccból és nincsenek médiumi képességeim. Az Ezo tévét sem hívnám fel egy unalmas kedd délelőttömön.
Ha azt kérdezed milyen zenét hallgatok akkor azt kell mondanom indie-t, de már azelőtt is azt tettem mielőtt megjelent volna a hipster kultúra. De be kell vallanom, nagyon szívesen néztem 15 éve a mamámmal péntek esténként a Dáridót. Ja igen, a kilencvenes évek megszállotja vagyok.
Ha azt kérdezed mire vagyok büszke, akkor nagyon megfogsz lepődni. Azokra a belső tulajdonságaimra, amiket már egyre kevesebb emberben vélek felfedezni nagy sajnálatomra. Gondolok itt az emberségre, a random segítőkészségre, a törődésre vagy a gondoskodásra és a valódi szeretet megélésére. Ja és igen, annyira de annyira elvannak kanászodva ezek a mai fiatalok, írom ezt úgy mintha már legalább 70 éves lennék. Na de most komolyan. Szeretek főzni a barátomnak, bevásárolni, néha még takarítani is, kedveskedni azoknak akik nekem fontosak. Néha a félmeztelen képeket feltöltő lányok kezébe legszívesebben férfi nemiszerv helyett fakanalat, a szájukba pedig gyerekrágót raknék.
A képeimmel kapcsolatban ..
Nem tudom őket hogyan jellemezni, visszanézve az elmúlt években például a képvilágot, azt kell mondanom, hogy beteg. Nagyon sokat változik az ember, ez kihat az izlésvilágára is. Ami viszont 10 éve biztos pont, hogy szeretek Photoshoppal operálni. Folyamatosan szeretném magamat tovább fejleszteni és tele van a fejem ötletekkel. Nem tudom mi merre halad, csak azt tudom, hogy egyszerűen imádom ezt csinálni. Ameddig pedig szeretem, addig csinálni fogom. Az már csak hab a tortán ha néhány embernek még tetszik is.
Szerintem mostmár kezd belőlem elég lenni.
Ez lett volna "bloggerlétem" első bejegyzése.
A jövőben majd érdekesebb dolgokkal is szolgálok.
:)
0 odaszólás:
Post a Comment